Tüm Mesajlar

Filionell 06/02/2022
Az óra maga többnyire jól működik, viszont én a fülhallgató része miatt választottam a készüléket, amiben csalódtam. Bal karomon van az óra, s ha a jobb nadrág zsebembe teszem a telefont, amire csatlakozik, akkor a baloldali fülhallgató időnként elveszti a jelet. A hang sokszor sistereg, mintha nem venné a jelet rendesen. Időnként magától lecsatlakozik a telefonról, s csak ha mindkét fülhallgatót visszateszem az órába, majd kiveszem, akkor hajlandó újra visszacsatlakozni. Ha nem ülő helyzetben vagyok (vagyis kb 30cm-re van a telefon a fülhallgatóktól), hanem állok, vagy sétálok (kb 40-50cm-re van ekkor a telefon), akkor már hacsak elfordítom a fejem valamerre, már elszáll a hang, mint a vezetékes fülhallgatók esetében, amikor meg van törve a kábel. Más füllhalgatók esetén nem áll fönn ez a hiba (tehát nem a telefon miatt van a gond), illetve más telefonra csatlakozva is produkálja a hibát (ergó megintcsak nem a telefon okozza a hibát) Hogy valami jót is írjak: A készülékre ~4 nap üzemidő van írva, amit 5 nap folyamatos használattal (a füllhallgatók sokat voltak használva, így azok energia igénye is fontos itt) sem merített ki, így az 5. nap végén még mindig több mint 25%-on van az akumlátor, ezzel messzemenően meg vagyok elégedve. Az óra gyorsan reagál, s bár az alvás kiértékelő funkciója használhatatlan (fals adatokat mért, munka közben mérte azt, hogy alszok, közben számolta tovább a lépéseket...), a többi funkciója teljesen jól működik (pulzus mérő és vérnyomás mérő eredményét más készülékkel is teszteltem, s azonos eredményt mutatott) A minőséggel pedig szintén elégedett vagyok. Ha 10 cm-re vagy közelebb van a telefon a füllhallgatókhoz, akkor nagyon szép a hangzás... a füllhalgatókon levő gombok jól reagálnak az érintésre, a telefont jól vezérlik. Összegezve: 3 csillagnál nem tudok jobbat adni egy olyan termékre, aminek az a funkciója nem működik rendesen, amivel épphogy kitűnne a többi hasonló termék közül. Őszintén szólva elsőre csak 2őt akartam adni.
0
Tavsiyeler
Yorumlar (1)

Filionell Nos, lassan 9 hónapja van nálam az óra, tapasztalatok: A fülhallgatók aksija jól bírja, s ezzel vège is a pozitívumoknak. Az óra aksija 1 napot èppen hogy csak kibír, kb 5 hónap használat után a bal füles nyomógombja, amivel ki lehet húzni az órából, eltört. a jobb füles töltő peckei most mondták föl a szolgálatot. Ironikus, hogy a bal füles töltő rèsze èpp szabad... ami amúgy nèha kontakthibás, szóval nem mindig tölt. Összessègèben nem ajánlom senkinek megvètelre.